Bejegyzések

Hogyan őrizhetjük meg autónk optimális állapotát?

A rendszeres ápolás (például az alapos mosás, vakszolás és kárpittisztítás) nemcsak akkor fontos, ha a gépjárművet szeretnénk eladni, hanem elengedhetetlen ahhoz is, hogy hosszú éveken keresztül megmaradjon az az érzés, mintha éppen most vásároltuk volna az autót. A következőkben bemutatjuk az ápolás költségeit illetve olyan, taxisok által is használt praktikákat, amelyekkel megelőzhető a gyors elhasználódás.

Sok múlik a kefék állapotán, de rendszeres használatnál összekarcolhatják a felső lakkréteget. Sérült, laza karosszériaelemekkel kerülni kell a gépi mosót, viszont legalább egy tavaszi autómosásba még azoknak is érdemes beruházniuk, akik máskülönben használati tárgyként tekintenek az autójukra, és elvétve fordítanak időt a takarításra.

A téli időszakban, havazás esetén az utakat többnyire mindenütt síkosságmentesítik. Só helyett csak a járdákon kötelező bazaltőrlemény használata, az utakon viszont nem, márpedig ez az üregekben lerakódva elősegíti a rozsdásodást – a tél utáni első tisztítást mindenképpen érdemes tehát alvázmosással kezdeni.

Aki már túl van rajta, többféle megoldást választhat. A legolcsóbb (pár száz forintos) megoldás, ha sajátkezűleg, gőzborotvával mossuk le az autót, erre egyre több benzinkútnál van lehetőség. Fontos, hogy ne tartsuk túl közel az erős vízsugarat a karosszériához, mert megsértheti a fényezést, rosszabb esetben a színre fényezett lökhárítóról is leválhat a festékréteg.

Bár a programok között foltmentes öblítés is szerepel, gyakran megmaradnak a nem túl szép vízcseppek száradás után, ezért érdemes puha ronggyal, vagy akár a klasszikus szarvasbőrrel áttörölgetni a karosszériát.

Kényelmesebb és alaposabb módja a tisztításnak a gépi mosó, ez esetben mindig le kell szerelni vagy betolni az antennát, és a tetőcsomagtartót sem szabad fennhagyni. Már 7-800 forinttól elérhetők a legolcsóbb programok, de nagyobb szennyeződésnél nem érdemes megspórolni az aktív habos tisztítást, és a forró viaszos ápolás is visszaadja a karosszéria csillogását. Nem célszerű azonban rendszeresen gépi mosóba járni, mert a kefék idővel összekarcolják a fényezést.

Bármilyen mosást választunk is, utána hasznos kinyitni az összes ajtót, plusz a motorháztetőt, és egy ronggyal letörölni a szegletekben, illetve gumikéderekben megállt vizet. Egyre népszerűbb a gőzborotvás autómosás is, már samponozást és sok más extrát is tudnak a gépek, viszont a szép száradáshoz, ahogy fentebb is említettük, törölgetni kell.

Főoldal az Autónk megőrzésének optimális folyamata első rész aloldalról

Hogyan válasszunk ülőgarnitúrát hosszútávra, ami tisztítható?

Sokan nem terveznek tisztíthatóság szempontjából előre a lakás berendezésénél, hanem leginkább a design a mérvadó. A vizuális élményt pedig hosszútávon az előző funkció fogja biztosítani. A bútorgyártók egy része nagyon jól kifejlesztette az „eldobható” ülőgarnitúrát, míg más gyártók dupla vagy tripla áron olyan bevonattal látják el a bútort, amiből „minden” kijön. Nézzük mi az elmúlt 25 évben mit tapasztaltunk kárpittisztításban Budapesten:

A nagyobb gyártók jelentős mennyiségben készítenek pamut huzatú kárpitokat. Ez mindannyian tudjuk, hogy ha egy pamut ruhára folt kerül, akkor azonnal irány a fürdő és kezeljük a foltot. Ülőgarnitúránál ez nem működik nyilván. Sajnos találkoztunk olyan esettel, amikor az új kanapéra pecsét került és aznap kimentünk, de már nem lehetett teljesen eltüntetni a foltot. Az emberekben az a kép van, hogy a pamut jó a bőrnek. Szerintem ez inkább ruha esetében érvényes, hiszen a bútoron ritkán üldögélünk meztelenül. Simán eladják a pamut huzatú bútorokat, amit lehet tisztítani, de csak higiéniai szempontból, mert szép már nem lesz. Ezt hívom én eldobható ülőgarnitúrának.

Egy külön csoportba sorolom a lehúzható huzattal gyártott kanapékat. Ezen belül van ugyanúgy pamut, tehát maradt esély egy gépi mosáshoz és műszálas vagy kevert szálas. Sajnos van olyan bútor amiről csak szétszerelt állapotban húzható le a kárpit. Ilyenkor általában marad a klasszikus kárpittisztítás. Sok olyan van aminek a párnája lehúzható és mosható de a többi rész fix. Sokszor megtévesztő, hogy cipzár van a párnán de csak a gyártás egyszerűsítése miatt és az nem levehető. Ami fontos, az az, hogy a lehúzott huzaton belül mit mutat a textil KRESZ. Hőfokot szigorúan be kell tartani. Ha P betűt látunk akkor vegytisztítóba kell vinni.

A műszálas huzatok jól kárpittisztíthatók. Itt is sok féle anyag létezik, de ha nem túl világos, akkor eredményes lesz a kárpittisztítás.

Textilbőr huzatok elvileg szuperül tisztíthatók. Gyakorlatban viszont rengeteg féle van belőle és egyáltalán nem igaz, hogy minden kijön belőle. Sok textilbőr mechanikailag nem strapabíró és elszakad vagy bereped a használattól. Van olyan aminek a felülete egyszerűen lekopik. Az igaz viszont, hogy ha valami rákerül erre a felületre akkor egy vizes rongy is elég lehet a letisztításához.

Összegezve ha kárpittisztítás szempontjából sorrendbe kéne állítani az anyagokat én a legrosszabbtól a legjobb felé haladva így osztályoznám: pamut, kevert szálas, műszálas, textilbőr, polár típusú huzat.