Bejegyzések

Meditáció és ami mögötte van

A meditáció rengeteg, mondhatni ezer és egy formában alkalmazható. Mondhatni, hogy az előbb említett gyakorlat, egy elég széles skálán mozog, ugyanis legyen szó az órákon át tartó lótuszülés tartásáról, vagy egy könnyedebb, lazább, ébredés után elvégzett légző-gyakorlatokról, az eredmény minden egyes esetben pozitív, a haszon pedig tapintható az ember érzetén.

A leginkább fontos és érdekes aspektus azonban az, hogy a meditáció hogyan hat az emberi agy működésére.

Maradjunk a realitás talaján – a meditáció igenis egy szellemi, de sok esetben lelki és testi erőpróba is egyaránt. Első pillantásra talán úgy tűnhet a laikusoknak, hogy a becsukott szem és egy egyenletes ki, valamint belégzés lefedi az egész folyamatot, azonban a professzionális meditáció esetében sokkal többről van szó. Az alap felfogásból kiindulva ugyan olyan szempontból kétségtelenül van igazság, hogy a meditáció elengedhetetlen alapjai valóban a légzésszámlálási technikákban rejlenek, esetleg ismételhetünk bizonyos mantrákat, de az is kiváló alaptechnika, ha bizonyos gondolatokat átengedünk az agyunkon különösebb ítélkezés, vagy éppen ragaszkodás nélkül.

Annak, aki rendszeresen a meditáció állapotába kerül és kifejezetten rendszerszerűen gyakorolja ezen tevékenységet, ismert az a tény, hogy egy meditáció mennyire jól tud esni. Akár testnek a friss levegő, az agynak a meditáció ugyanezt a felüdülést jelenti. A meditáció egyik leginkább fontos faktora nem más, mint a fókusz. Pontosabban, a valamire való fókuszálás. Éppen ezért, elengedhetetlen az, hogy a meditációt olyan környezetben végezzük, ahol a külső behatások lehetőségével tisztában vagyunk, valamint lehetőleg nyugalomban, úgy, hogy senki nem zavarja meg a lelki békénket.

A meditáció számos előnyt magában hordoz, szinte lehetetlen összeszedni mindazon tényezők összességét, amelyek az emberi kiegyensúlyozottság malmára hajtják a vizet és a lelki béke elősegítését jelentik, ugyanakkor vannak olyan előnyök amelyek kiemelkednek az apró pozitívumok közül és megkerülhetetlenek.

A meditáció egyik legkiemelkedőbb pozitív hozadéka az, hogy a gyakorlásával megnő az ember öntudatos gondolkodásmódja. A meditáció ugyanis azt idézi elő, hogy a lelkünket és az agyunkat összekapcsolja, mindezt pedig a testen keresztül. Az ember három létét tökéletesen fedő gyakorlatról van tehát szó és minél többet kommunikálunk a lelkünkkel, annál fejlettebb emberként élhetjük a mindennapjainkat. Az elme és a test összehangolt állapotában nagyobb lesz az önkontroll, így a fizikai és mentális képességeinket is könnyeben irányíthatjuk, akár az élet esetében is. A nagyobb belső fejlettség azzal is jár, hogy könnyebben legyenek vehetőek az akadályok.

A napnál is világosabb, hogy az ember életében jelen van – normális esetben ugyan nem nagy mértékű – stressz és szorongás. Legyen szó a mindennapi munka kihívásairól, vagy az emberi kapcsolatokról, jellemzően döntési helyzetekben és kihívások előtt találjuk magunkat. Olyan szituációk ezek, melyekkel okvetlenül foglalkoznunk kell, ezek pedig előidézhetnek a lelkünknek nem könnyed élethelyzeteket. Van ennél súlyosabb foka is a szorongások megnyilvánulásának, ugyanis a társadalom nagy százaléka hajlamos a múltban élni, a rossz dolgokat nem elengedni, melyek csak nagyobb stresszhelyzeteket szülnek, melyek elől már igen nehéz menekülni, ez pedig egyenesen a boldogtalanság állapotához is vezethet. A meditáció alapjáraton arra ösztökéli az elmét, hogy a jelenen kívül semmi ne számítson. A múlt elmúlt, a jövő pedig nem a ma gondja. Így segít nekünk a meditáció – a jelenben tart bennünket.

Kiemelt Partnereink:

Minőségi beltéri ajtók
BB ablak
BB beltéri ajtó
Budapest nyílászáró
konyhabútorok
Security Guards
Mellnagyobbítás
ingatlan adásvételi ügyvéd
Használt ruha
Playpen balls, euro balls
kárpittisztitas.hu tisztítás
online bitcoin wallet
Szalagfűrész
Vízvezeték szerelő